Magamról

Saját fotó
Ez a blog nem jött volna létre, ha nincs a könyvmoly párbaj! :)))

2011. március 9., szerda

Harmadik olvasónapló


Kate Long: Rossz anyák kézikönyve
Olvasónapló

Ez a könyv a B-listámon szerepel, de annyira tetszett, hogy úgy döntöttem, erről írom a harmadik olvasónaplómat.
A történet színhelye egy észak-angliai bányászfalu. Három nő él együtt egy viktoriánus sorházban: anya, lánya, és a nagymama. Bár nagyon szeretik egymást, mégis egymás agyára mennek. Hármójuk monológjából áll össze a regény.
Nami, a nagymama, nyolcvan éves, agyérelmeszesedése van, és sajnos már kissé elborult az elméje: butaságokat beszél, értelmetlen rögeszméi vannak (például retteg attól, hogy valaki megtalálja a megcímzett borítékokat a kukában, ezért mindig apró darabokra tépi ezeket), össze-vissza pakolászik a lakásban, és állandó felügyeletre szorul. Az ő szövegrésze nem is a jelenben történik, inkább csak álomszerű visszaemlékezés a régi időkre. Úgy is kezdődik, hogy „Nami álmodik:”, és más betűtípussal van szedve, mint a másik két szereplő elbeszélése.
Karen, Nami lánya, 16 évesen szülte a lányát, 21 évesen már el is vált. Emiatt nem mehetett egyetemre, a gyereknevelés miatt fel kellett adnia nagy terveit. Helyettesítő tanárként dolgozik a saját általános iskolájában („Az életem jó nagy kanyart írt le”), kétségbeesetten próbál társat találni, és úgy általában egy nagy kudarcnak érzi az életét. Mint sok olyan ember, aki a saját életében nem tudott sikeres lenni, ő is a lányától, Charlotte-tól várja el, hogy majd megvalósítja saját elvetélt álmait. Ezért folyamatosan veszekszik vele, hogy tanuljon, nehogy úgy járjon, mint ő, és minden adandó alkalommal az orra alá dörgöli, hogy miatta futott zátonyra az élete. Az anyjával próbál kedvesnek lenni, mert tudja, hogy nem tehet az állapotáról, de nagyon nehéz dolga van, annál is inkább, mert úgy érzi, hogy nem is tartozik az anyjához, annyira különbözik az ízlésük és a gondolkodásmódjuk.
Charlotte az anyjához hasonlóan nem találja a helyét a világban. Magányosnak érzi magát, nincsenek igazi barátai, csak ismerősei, akikkel „együtt lóg”, a problémáit sincs kivel megbeszélnie. (Jellemző módon egy jósnőhöz megy, amikor válaszokat keres az élet nagy kérdéseire.) Görcsösen igyekszik az iskolában, mert tudja, a továbbtanulás az egyetlen esélye, hogy kitörjön a kilátástalan helyzetéből, és elköltözhessen végre otthonról. Mintegy unalmában lefekszik az általános iskolai szerelmével, de vele sem igazán értik meg egymást, hamarosan össze is vesznek.
Az alapszituáció tehát rendkívül nyomasztó, és a helyzet még tovább bonyolódik. Természetesen a történelem ismétli önmagát, és Charlotte is terhes lesz a vizsgák előtt, Karen pedig rájön, hogy őt örökbefogadták, és keresni kezdi az igazi családját... A szereplők között egyre nő a feszültség, szinte már csak veszekedni tudnak, vagy egyáltalán nem is beszélnek egymással. Szerencsére a nagy bajban segítőtársak is akadnak: Charlotte összehaverkodik az osztály mindentudó stréberével, Daniellel, Karent pedig az iskolaigazgató veszi a szárnyai alá.
Visszaolvasva az eddig leírtakat, úgy tűnhet, hogy ez egy szomorú és nehéz olvasmány. De ez nem így van! A könyv a komoly téma ellenére tele van fergeteges helyzetkomikumokkal, és szinte minden oldalra jut egy poén: ha nem is mindig olyan poén, amin felhőtlenül kacag az ember, de mindenesetre elgondolkodik rajta, vagy meghatódik.
A regény végére jobbra fordulnak a dolgok. A szereplők fokozatosan megtanulnak párbeszédet folytatni egymással, és arra a felismerésre jutnak, hogy könnyebb lesz megbirkózni a nehézségekkel, ha veszekedés helyett inkább segítenek egymásnak. Karen rájön, hogy Nami, ha nem is a szülőanyja, és ha nem is teljesen egyezik meg a gondolkodásmódjuk, azért mégis többet tett érte, mint bárki a világon, és megtanulja azt is, hogy nem a lányát kell hibáztatnia a saját elrontott életéért, hanem inkább tennie kell valamit, hogy jobb legyen egy kicsit. Charlotte sem magányos már, a nehéz helyzetekben segítséget kap az anyjától, hiszen ő is ugyenezekkel a problémákkal találkozott egykor, mikor Charlotte született. A nagymamára sem úgy tekintenek, mint szenilis öregasszonyra, akivel csak a baj van: fontos lesz számukra a múlt, és érdeklődéssel hallgatják a családi történeteket.
A könyv nagyon jól ábrázolja a családon belül zajló folyamatokat, azt, ahogy a gondoskodó szülőből gondozott lesz, és a gyerek pedig felnő ehhez a feladathoz. A családtörténeten kívül remek társadalomrajzot is kapunk, a munkásosztályból a középosztályba feltörekvő generációk problémáiról. Ide szeretnék egy nagyon elgondolkodtató idézetet bemásolni, a párbeszéd Charlotte és barátja, Daniel között folyik: 

- Mama rögeszméje ez a középosztálybeliség. Mondtam neki, hogy hülyeség, ma már valószínűleg mindahányan odatartozunk.
- Nem hittem volna, hogy ez számít.
- Neked nem, mert te tősgyökeres küzéposztálybeli vagy. Aki a kettő között megrekedt, annak a megszállottságig fontos. Nami még tudja, hova tartozik, a fűrészmalomban dolgozott, és erre büszke is, én meg egyszer talán tényleg megszerzem a diplomámat, és megkeresem a magam évi húszezrét, szóval velem sem lesz gond. – Daniel szemöldöke sebesen mozgott fel-alá. – Jó, hát ha minden a tervek szerint megy. Nem akartam felvágni. De mama se ide, se oda nem tartozik. Részmunkaidős tanítónő, és egy volt tanácsi házban lakik. Törekvő ember, de nem tudja pontosan, mire törekszik. – Daniel láthatólag fészkelődött, mintha mondani akarna valamit, de aztán mégse szólalt meg. – A vicc az, hogy közben tényleg középosztálybeli lett, de nem tud róla. – Nami ölébe raktam a lecsupaszított drazsét, és visszamásztam a kanapéra. – Megmondjam, miért?
- Gyötör a kíváncsiság.
- Azért, mert végre nem arra pazarolja az energiáit, hogy panaszkodjon, hanem megpróbál a dolgokon változtatni. Amióta az eszement tudom, mindig arról duruzsol, mennyire másképp kellene élni, én meg emlékszem, ilyenkor arra gondoltam, hát akkor lássuk, tudsz-e változtatni. Tisztességes választ sosem kaptam tőle, legfeljebb olyasmit, hogy „Ilyet mi nem tehetünk.” „Így megy ez.” „Az ember csak gürcöl.” A középosztálybeli meg azt mondja: írok egy levelet a helyi képviselőmnek, aláírást gyűjtök, kijárom a tanácsnál, gyűlést szervezek. A középosztálybeliek nem elszenvedik a dolgokat, hanem cselekszenek.
- Ez így csak általánosítás – mondta Daniel, és úgy ölelte magát a két karjával, mint akit bezártak egy hűtőszekrénybe. – Én rengeteg nyüszögő középosztálybelit ismerek. Apám pácienseinek a fele ilyen.
- Nem baj. Ragaszkodom az elméletemhez.”

 A könyvnek TV-film változata is készült, amelyben a  híres-neves Robert Pattinson is szerepel. Itt egy kis ízelítő a történetből, azt hozzátenném, hogy a könyvben azért nem ennyire béna Daniel!


2 megjegyzés:

  1. Kíváncsivá tett ez az ajánló, abszolút meghozta a kedvem a könyvhöz. Nagyon szimpatikus a téma, és az idézet alapján az írónő stílusa is tetszeni fog. :)Szerintem a film is jó lehet, legalábbis a trailere ígéretes. :D

    VálaszTörlés
  2. Nekem is tetszik. Azt hiszem, Angi A és B-listáját lementem külön, mert eddig mind tetszik :D

    VálaszTörlés