Magamról

Saját fotó
Ez a blog nem jött volna létre, ha nincs a könyvmoly párbaj! :)))

2011. március 5., szombat

Második olvasónapló

Vaszilij Akszjonov: Moszkva-kva-kva
Olvasónapló


Vaszilij Akszjonov utolsó regénye 1952-ben játszódik a Szovjetunió fővárosában. Az események színhelye egy moszkva-parti "magaska": így hívják a sztálini korszakban "sztálinbarokk" stílusban épült felhőkarcolókat, amelyben az újonnan kialakult szovjet elit osztály kapott lakásokat, és a köznéphez képest hatalmas területen, luxuskörülmények között éltek. (Tudni kell, hogy az egyszerű emberek többsége úgynevezett "kommunális lakásokban" lakott: mivel az iparosítás és az erőszakkal bevezetett kolhozrendszer bevezetése miatt a falvakból özönlöttek fel az emberek a városba, rendkívül kevés volt a lakóterület, egész családok nyomorogtak egyetlen szobában, társbérleti lakásokban, a folyosón található közös konyhát és mosdóhelyiséget használva.)
A történet főhőse egy ilyen elit család sarja, a "magaska" tizennyolcadik emeletén lakó Glika Novotkannaja, a szovjet leányok mintapéldánya: a moszkvai egyetem kitűnő tanulója, komszomolista, kiváló sportoló, rajong Sztálinért, és féltve őrzi az erényét. Apja atomfizikus, aki titkosított kutatásokban vesz részt, anyja, Ariadna pedig különböző sztálinista bizottságok tagja. A családhoz tartozik még két "specbüfés", akik látszólag a cselédek szerepét töltik be, sütnek-főznek, észrevétlenül surranva a lakásban mindent elrendeznek, valójában azonban a kémelhárítás tisztjei, és megfigyelés alatt tartják gazdáikat: kikkel érintkeznek, miről beszélgetnek reggeli közben...
A gyönyörű Glika kegyeiért többen is versengenek. Az egyik Kirill Szmelcsakov, a hétszeres Sztálin-díjas költő és hős frontharcos, aki számos nő szívét meghódította már, de itt most az "örök vőlegény" szerepét szánták neki, mivel Glika, ez a szent lány irtózik mindennemű testiségtől. A másik udvaraló Zsorzs Mokkinakki, aki szintén katona, repülőpilóta, akiről később kiderül, hogy nem egészen az, akinek kiadja magát. A két szovjet “macsó”, és az egyre kevésbé szűzies „Sztálin menyasszonya” között sajátos szerelmi háromszög alakul ki. Glika meghódításáról ábrándozik még Jura Donderon, egy fiatal srác a házból, aki jazz-rajongó, és az ő haverjaként jelen van a regényíró fiatalkori énje is, aki szintén szerelmes Glikába.
A szerelmi szál mellett a regény másik fő vonulata egy Sztálin-ellenes összeesküvés: a paranoiás vén Sztálin ezúttal egy jugoszláv hatalomátvételtől retteg, ami ezúttal nem is alaptalan. Sztálin úgy gondolja, hogy Szmelcsakov, a költő tudja őt megvédeni a hamarosan bekövetkező merénylettől. Ezért éjszakai telefonbeszélgetéseket folytat a költővel arról, hogyan lehetne Titót eltávolítani, és elfoglalni Jugoszláviát. Közben jugoszlávok is szervezkednek: különböző szovjet népek fiainak álcázva magukat, a húspiacon összegyűlve merényletet szerveznek Sztálin ellen. Vezetőjük pedig nem más, mint a hős repülőezredes, Glika egyik lovagja, Zsorzs Mokkinakki, aki valójában a titoista partizán, Sturman Eszterházi. Az összeesküvés leírása nagyon zavaros a regényben, és a végén ki sem derül, hogy tulajdonképpen mi történt. A Kremlt elfoglalják a jugoszlávok, Sztálin tengeralattjárón menekül, és a moszkva-parti felhőkarcoló legtetején bújik el egy szupertitkos objektumban. Glika, a legnagyobb híve hősiesen bálbánya megmentésére siet, de sikertelenül... 
A "szovjet uralkodó osztály" mindennapjain kívül bemutatásra kerül a szovjet "underground" világa is: az ötvenes években az amerikai kultúra és zene szigorúan tiltott dolog volt, a hatalom és a propaganda a szovjet embertípust, a szocialista realista művészetet sulykolta a fiataloknak. A mintaszerű szovjet fiatalok katonás rendben vonulnak, egyenruhát hordanak, sporteseményeken, seregszemléken vesznek részt, és aktív tagjak a komszomol-mozgalomnak. Aki eltért a normaszerű viselkedéstől, az nagyon rosszul járhatott: kirúghatták az egyetemről, vagy akár be is börtönözhették emiatt. Mégis voltak olyanok, akik rövidhullámú rádióadókon jazzt hallgattak, feketepiacon szereztek színes göncöket, és hangszereket (például szaxofont, ami szintén száműzütt hangszer volt a Szovjetunióban), belőtték a sérójukat, és "jampecek" lettek, jazz-zenekarokat alapítottak, házibulikon, és titkos szórakozóhelyeken hallgatták az amerikai zenét. Az ilyen társaságokba többnyire az elit réteg gyerekei tartoztak, akiknek volt pénzük, és lehetőségük ezt a "hobbit" művelni, ilyen például a már említett Jurka Donderon. Jurka a már említett felhőkarcolóban lakik, a szülei befolyásos emberek, diplomaták. Jurka ezért abban a kiváltságos helyzetben van, hogy utazhat a világban, és mást is láthat, mint a szovjet ideálok.
A fiatal szerző viszont egy teljesen törvényen kívüli figura (erre utal a neve is: Hogy Hogyovics Hogyhívjákov): lágerviselt szülei miatt kirúgták az kazanyi orvosi egyetemről, azért jött Moszkvába, hogy valahogy elintézze, hogy visszavegyék, és úgy sikerül beépülnie a jampec társaságba, hogy orvosis kapcsolatai révén röntgenfelvételeket csempész ki egy kórházból. Hogy mire kellenek a röntgenfelvételek? Jurka egy összetákolt berendezéssel felveszi rájuk a rádióból a jazz-zenéket! Aki ismeri a 80-as években nálunk is kapható Kolobok újság kis kék műanyag lemezeit, az körülbelül el tudja képzelni, miről beszélek...
A jampecekről néhány éve készült egy zenés film, a film első pár percében megtekinthető a lemezkészítés művelete. (A film egyébként angol felirattal elérhető a youtube-on, ha valakit érdekel.)

A személyes véleményem a könyvről: nem tetszett. Valószínűleg az irodalmárok, történészek számára rengeteg izgalmas utalás található benne a kor jellemzőire, utána lehet nézni a történelmi tényeknek, lehet elemezgetni a verseket, a szimbólumokat, a kommunizmus és a görög filozófia párhuzamát, lehet találgatni, hogy az egyes regényhősöknek melyik létező személy volt a modellje. Az össze-vissza kuszált cselekményszál és a történelmi-mitológiai utalások mellett azonban elveszett az, amiért egy laikus olvasó a kezébe vesz egy regényt: az izgalmas olvasnivaló, a világos, követhető tartalom. Az ok, ami miatt mégis végigolvastam a könyvet, és valamennyire még jól is szórakoztam, az a részletekben keresendő. Az ötvenes évek Moszkvájának az atmoszférája, a városi legendák, kémtörténetek, lágermesék beleszövése a történetbe, a jellegzetesen orosz és szovjet karakterek tették érdekessé a könyvet, de úgy érzem, jobb lett volna, ha mindebből kevesebb szerepel, de érthetőbb és emészthetőbb keretbe foglalva.

3 megjegyzés:

  1. Mumuskönyvnapló-egálban vagyunk :D
    Azért, lehet, hogy egyszer elolvasom ezt a könyvet, ha vmi antikváriumban a kezembe akad... :D

    VálaszTörlés
  2. Kata, inkabb a Moszkvai tortenetet ajanlom tole, az nagyon elvezetes olvasmany! Ezzel ellentetben... :)))

    VálaszTörlés