Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

Olvasónapló

Engem is megfertőzött a vírus. Na nem az a vírus, amely a vámpírokat teszi allergiássá a napfényre, az ezüstre és a fokhagymára, inkább az, amely a metró aluljárókban terjed. Miért olyan hihetetlenül népszerűek az ott hirdetett vámpíros könyvek? Egy részüket ráadásul az Ulpius-ház könyvkiadó adja ki, ahol pár éve még csak a legigényesebb szépirodalmat publikálták. Különben is, szeretek többféle műfajt is olvasni, az utóbbi időben eltértem a fő "irányvonalamtól", ami a klasszikus és modern szépirodalom, és szívesen kalandozom a ponyvairodalom, a lektűr, a krimi és a fantasy világában.

Ezért úgy gondoltam, megpróbálkozom most egy ilyen vámpírregénnyel. Nemrég végignéztem a regényből készült HBO-sorozatot, ezért a történet nem volt teljesen ismeretlen a számomra, és érdekesnek tűnik majd összehasonlítani a könyvet a filmmel.

A könyv alapötlete, hogy a japánok által kifejlesztett szintetikus vér segítségével az eddig rejtőzködő vámpírok két évvel a történet kezdete előtt "előbújtak a koporsóikból", és a halandókkal egyenlő polgárjogokért küzdenek napjaink Amerikájában. Ez a szituáció remek alkalmat ad az írónőnek arra, hogy a különböző kisebbségek elleni előítéleteket, és az emberek reakcióit boncolgassa: vannak olyanok, akik idegenkednek a vámpíroktól, félnek tőlük, kihasználják őket, vagy hajtóvadászatot indítanak ellenük; és vannak olyanok, akik liberálisabb elveket vallanak, elfogadják őket, és próbálják könnyebbé tenni az életüket.

Az utóbbiak közé tartozik a főhős, Sookie Stackhouse is, akinek jó oka van rá, hogy kedvelje a vámpírokat: különleges képessége (amit ő inkább fogyatékosságnak hív) folytán olvas az emberek gondolataiban, ezért megváltásnak tűnik a számára, hogy az élőhalottak gondolatait nem hallja, ezért társaságukban nyugalomra lelhet. Sookie egyébként egy Louisianai városka, Bon Temps lakója, és különleges képességeit leszámítva teljesen átlagos életet él: szeretett nagymamájával lakik (a szülei 7 éves korában meghaltak egy árvízben), és pincérnőként dolgozik a helyi Merlott's nevű bárban. Sookie-t a város lakói kicsit félnótásnak tartják furcsa képessége miatt, van, aki fél tőle, van, aki lenézi, és mivel belelát a fejekbe, ő ezzel pontosan tisztában is van. A telepata állapot leírása nagyon izgalmas, ezt a filmben természetesen csak hangokkal vagy képekkel tudták inkább kifejezni, a könyvben jóval részletesebb jellemzést kapunk arról, hogy hogyan jelenik meg ez a képesség, hogyan tanulta meg Sookie kezelni a gondolatolvasást, és mennyi szenvedést jelent ez neki a mindennapi életben.

Mind a könyvben, mind pedig a filmben nagyon érdekes volt számomra, ahogy a jellegzetes déli kisváros életét bemutatják, a környék egyszerű embereivel, fura figuráival, a polgárháború még mindig jelentős visszhangjaival, a városi pletykákkal. Ide tartoznak az előkelő Bellefleur család lecsúszott tagjai, Andy Bellefleur, a zsaru, Portia Bellefleur, az ügyvédnő, Jason, aki Sookie bátyja, és nem egy észkombájn, viszont nagy nőcsábász, a pipogya Hoyt Fortenberry, és zsarnok nagymamája, az alkoholista Jane Bodehouse, aki folyton botrányt rendez a bárban, Sookie iskolai barátnője, Tara Tornton, La Fayette, a meleg szakács, Sam Merlott, a bártulajdonos, aki időnként kutyává változik... A könyvben egysíkú a történet, az eseményeket főleg Sookie szemszögéből látjuk, a film viszont jól kiaknázza a mellékszereplők adta lehetőségeket, és az egyes karakterekhez külön cselekményszálakat fűz, rokonokat, konfliktushelyzeteket rendel hozzájuk. Ilyen például a legjobb barátnő, Tara ábrázolása, aki a filmben egy tipikus nehézsorsú fekete lány, aki nehéz munkával és szókimondó agresszivitásával tud csak talpon maradni az életben, és rengeteget küszködik alkoholista anyjával, aki először a vallás, majd egy erdőben lakó ördögűző javasasszony segítségével próbál szabadulni a problémaitól.

Ebbe a jellegzetes déli közösségbe állít be egy szép napon a vámpír, Bill Compton, a polgárháború után lett vámpírrá, és, mivel életében itt élt, és az utolsó örököse elhalálozott, ezért most itt szeretne letelepedni.Bill igazi régivágású úriember, és azok közé a vámpírok közé tartozik, akik be szeretnének illeszkedni az emberek társadalmába. Ez azonban nem egyszerű dolog, mert a vámpírok ragadozó természetűek, és a szintetikus vér (amit palackozva árulnak, vércsoport szerinti választékban, és a mikróban megmelegítve tálalnak) igazából nyomába sem ér annak, amikor egy vámpír egy élő emberből táplálkozik. Bill mégis nagyon igyekszik megőrizni az emberi mivoltát, és elfogadtatni magát a környezetével.

Vannak azonban gonosz vámpírok is, akiknek eszük ágában sincs tekintettel lenni az emberekre, ragaszkodnak a régi életmódjukhoz, kegyetlenek és vérszomjasak, kicsapongó életet élnek, kihasználják a szolgálatukba szegődő prostituáltakat. Az emberek reakciója az új helyzetre szintén jól megjelenik a könyvben: vannak szenzációra éhes turisták, akik vámpírbárakban kívánnak szórakozni, valamint vámpírrajongók, akik mindent elkövetnek, hogy egy vámpír szexeljen velük, vagy fogyasszon a vérükből.

Élnek még olyan vámpírok, mint például a szomszéd városban élő Eric, akik látszólag beilleszkednek az emberek társadalmába, viszont kiaknázzák a vámpírok nyilvánosságra jövetelének előnyeit. Ericnek sikeres vállalkozása van: vámpírbárt működtet, ahol a turisták és a vámpiristák szórakozhatnak, de azért az alvilággal is kapcsolatot tart fenn. A vámpírok vére a legveszélyesebb és legkeresettebb drog, amit árulnak, ezért a vámpírok is veszélyben vannak, mert egyes bűnözők elkaphatják és lecsapolhatják őket, hogy aztán a vámpírvérrel kereskedjenek. A filmben ez a drogos téma különösen nagy szerepet kap: Eric is részt vesz a "V"-vel kapcsolatos ügyletekben, a szakács La Fayette drogdealerként is működik, és Jason, Sookie bátyja függővé válik. Filmen még plasztikusabban ábrázolható: a vámpírok képviselőnője nyilatkozik a médiában, egyenlő jogokat követelve fajtársainak, létezik egy szekta, amely Jézus nevében indít hadjáratot a vámpírok ellen, mindezt televíziós műsorokban közvetítik, újságok írnak róla.

Bonyolítja a vámpírok helyzetét az emberek társadalmában az is, hogy a vámpíroknak is van saját szokásrendszerük, létezik közöttük egyfajta hatalmi hierarchia, nekik is vannak hagyományaik és törvényeik, amikhez ragaszkodnak, és amik, főleg a sorozat első részében Sookie és a többi ember számára érthetetlenek és rejtve maradnak. Ez is sok konfliktus forrása. Minél öregebb egy vámpír (azaz: minél régebben lett vámpírrá, mert amúgy mindegyik annyi idősnek látszik, ahány évesen meghalt), annál nagyobb a hatalma, és vannak köztük is "közigazgatási" funkciót betöltő hivatalnokok, pl. Ericről a későbbiekben kiderül, hogy ő az "ötös körzet seriffje", ezért Bill, mint alattvalója, engedelmességgel tartozik neki.

A klasszikus vámpírtörténetek jellemzőit az írónő megtartja a regényében, igaz, válogatva: a vámpírok rendívül erősek, éjszaka mozognak, mert a napfény égeti a bőrüket, nem fogja őket a golyó, a sebesüléseik pillanatok alatt begyógyulnak, viszont ezüstlánccal lekötözve ártalmatlanná tehetők, és ha karóval átdöfik a szívüket, akkor másodszor is meghalnak, azaz egy véres trutymókupaccá esnek össze. (Természetesen a filmben maximálisan kiaknázzák az ilyen vizuális lehetőségeket, és úgy általában is bőven fogy a művér!) Nincsenek hatással viszont rájuk a kegyeleti tárgyak, a fokhagyma is csak mérsékelten, és igenis látszanak a tükörben és a fényképeken.

A történet két fő irányvonalat követ: egyfelől egy izgalmas krimi, vámpirista lányok halnak meg egymás után, és nem lehet tudni, hogy a vámpírok követik-e el a gyilkosságokat, vagy éppen azok, akik ki nem állhatják őket, és így akarnak bosszút állni a vámpírkedvelő embereken. A másik pedig a szerelmi történet, Sookie és vámpír Bill szerelmének kibontakozása. Kapcsolatuk a vámpírok rémisztő tulajdonságainak és a környéket rettegésben tartó események miatt természetesen tele van buktatókkal.

Charlaine Harris vámpírokkal benépesített világa tehát nem sokban különbözik a miénktől: ugyanúgy az előítéletek, a pletykák, a társadalmi konvenciók, a média, a szekták, a kábítószer és a szex mozgatják az embereket, mint az igazi életben. Ezek a lények persze még izgalmasabbá, kegyetlenebbé, és érdekesebbé teszik a világot. A történet végén, bár természetesen kiderül, ki a gyilkos, és Sookie is megússza a dolgot néhány súlyos sérüléssel, azt is megtudhatjuk, hogy a rejtélyes dolgok folytatódnak. Igaz, hogy a vámpírok előjöttek, de ha ők léteznek, akkor egyéb természetfeletti lények is rejtőzhetnek még a sötétben: alakváltók, boszorkányok, vérfarkasok, tündérek... Mindez, valamint egyéb bűnügyek és Sookie szerelmi kapcsolatai bőven szolgáltatnak még anyagot a további kötetekhez. Egyelőre 10 kötet jelent meg, az írónőnek még további három kötetre van szerződése, a filmsorozatból pedig most készül a negyedik évad: én kíváncsian várom a folytatásokat. Nem mondom, hogy azonnal beszerzem és végigolvasom az összes kötetet, mert közben mást is szeretnék olvasni, de időről időre elő fogok venni egyet.